Nos, tudom, régen hoztam új részt.. néhányan talán meg is untátok már a várakozást. Utólag is szeretnék mindenkinek boldog,békés, sikerekben gazdag új évet kívánni!
Sajnos egy rossz, de ugyanakkor egy jó hírrel is szolgálhatok nektek. A Rosewood az én szemszögemből című blogom, a harmadik fejezetnél véget ér! Értsétek meg, hogy már annyi minden történt a blogban, hogy ezt nem lehet tovább fokozni. Az írás sem olyan érdekes már 30 rész után. Nincsenek ötleteim, hisz már annyi minden történt. Valószínűnek tartom, hogy olvasni sem olyan, mint az elején volt.
A jó hírem viszont, hogy a blog bezártával nem hagyok fel az írással. A következő blogom, egy kertváros lakóinak életéről fog szólni, pontosabban három nőről. Remélem, hogy aki ennek a blognak az olvasásában is velem tartott, az ugyan úgy fogja szeretni a másik blogomat is.
Köszönöm a megértéseteket, és köszönöm, hogy segítettetek nekem életben tartani a blogot.
A blogzáró részig még (ezen a részen kívül) 7 rész lesz.
Remélem senki nem haragszik rám, és remélem velem tartotok, és segítetek nekem majd annak a blognak az életben tartásában is.
Az új blogban már olvasható a prológus. Az olvasáshoz kattints IDE !
Puszilok mindenkit, és kellemes olvasást! :)
- Jól vagy, Becky? - kérdezte Jason, közben furcsán nézett rám.
- Ne haragudj, de most szerintem jobb lesz ha haza mész.
Úgy bámult rám, mint aki még sohasem hallott ekkora badarságot. Igaza volt, hisz én mondtam butaságot. Mégis hova mehetne haza? A leégett házába?
- El is felejtettem, ne haragudj.
- Szeretnéd ha elmennék? Végül is visszamehetek Brimingbe is.
- Semmi szükség rá.
Ezt nem azért mondtam, mert nem akartam megsérteni Jasont. Mindössze azért, mert tényleg nem szeretném, ha visszamenne Brimingbe, és távol lenne tőlem.
- Komolyan mondod? Ezek szerint maradhatok nálatok?
- Ameddig csak szeretnél - mondta anyu, amikor megjelent a kezében egy tálcával, rajta három limonádés pohárral.
- Nagyon kedves Katy. Köszönöm, hogy meghúzódhatok itt.
Tudom, hogy anyu csak udvariasságból mondta, amit mondott. Amióta tudja, hogy megcsalt Jason, ő sem úgy néz rá, mint azelőtt. Ő pontosan tudja, hogy milyen fájdalom, hiszen hosszú évekkel ezelőtt ezen már ő átesett.
- Igyatok limonádét. Most csináltam. Valami baj van, Becky? Olyan sápadt vagy.
- Kérlek Jason, mondd el neki is, amit az előbb nekem mondtál.
- Nos, tudja... úgy látszik, hogy Natalie meghalt.
Anyu csak bámult Jasonre. Láttam rajta, hogy ő is aligha fel tudja fogni a történeket.
- Ezt nem hiszem el - mondta. - De mi történt? Vagy hogyan?
- Ma reggel találták meg az erdőben. Tudja, ami a kórház mellett van.
- Ott? Mégis mit tettek vele?
- Ne ijedjen meg kérem... minden bizonnyal megölték.
Ahogy ezt Jason kimondta, még az én ereimben is megfagyott a vér. Nem hittem el, hogy tényleg egy ilyen emberrel van dolgunk. A- kegyetlen dolgokra is képes, egyszerűen bármire. vagy lehet, hogy meg akarta bosszulni Nataliet azért, mert elcsábította Jasont? De miért akarna engem védeni? Annyi minden kavarog most a fejemben. Muszáj egy kicsit pihennem.
***
Az eső kopogása az ablakon elszomorított. Most lehet látni,, hogy sajnos itt az ősz. A nyár véget ért. Lassan kikászálódtam az ágyból, jót tett egy kevés alvás. Az éjjeliszekrényemen lévő telefonom egyszer csak megcsörrent. Spence hívott.
- Szia, hogy vagy? - kérdezte.
- Szia. Köszönöm, egész jól. Csak tudod, a mostani történések kiborítottak.
- Hallottam én is , hogy mi történt Natalieval. Hihetetlen.
- Tudom. A- brutális gyilkos.
- Én nem akartam, hogy bármi bántódása essen Natalienak. Hidd el.
- Tudom - mondta, majd elhallgatott. - Most leteszem, rendben? Majd még beszélünk. Szia.
A telefont visszatettem az éjjeliszekrényemre, és visszadőltem az ágyra. Mikor a párnára hajtottam a fejem, egy újabb telefoncsörgésre lettem figyelmes. Félve vettem fel. Nem szólt bele senki. szuszogást hallottam. Egy sikoltást a háttérbe, majd egyetlen mondatot. Ezt érted tettem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése