Szeretnék tőletek elnézést kérni, amiért ilyen lassan hozom a részeket, de saját magamnak is dolgozok egy művön, és a kettő elég nehéz. DE! Van egy jó hírem. Úgy döntöttem, folytatom a blogot.
Tehát nem lesz vége a 3.Fejezetnél!
Viszont, rendszeresíteni fogom, hogy mikor hozok részt. Várhatólag, ez minden héten egy nap lesz, tehát innentől kezdve minden héten lesz egy új rész! Nézzétek el nekem, hogy mostanában nem írok annyit, de volt egy novella pályázat is, amire írtam, most pedig egy hosszabb terjedelmű művön gondolkozom.
Remélem sokatoknak okoztam örömet azzal, hogy Becky és az ő kalandjai nem hagynak itt titeket!
Puszi mindenkinek,és nagyon jó olvasást!
Nehéz szívvel,de otthagytuk azt a segítségért kiabáló embert az erdő közepén. A lelkiismeretem nem hagy nyugodni. Nem szabadott volna ott hagyni, ő számított ránk,és mi cserbenhagytuk.
A kórházba visszaérve leültem az ágyra, a lányok pedig elköszöntek tőlem. Nem szerettem volna most magamra maradni, hisz eszembe volt az a női hang, amelyet hallottunk. A hideg futkosott a hátamon. Csak egy dologra tudtam gondolni... holnap mehetek haza.
***
Már reggel van. Amikor kinyitottam a szemem, a nap világított bele. Boldog vagyok, hiszen ma már hazamehetek. Lassan fel is keltem, elkezdtem pakolni, minden szépen a bőröndömbe raktam, bár nem tudtam, hogy Wren hány felé hozza majd a zárójelentésemet.
A tegnap estén jár a fejem. Azon, hogy ki lehetett az a nő, aki segítségért kiáltott, aki számított ránk, mi mégis cserbenhagytuk.
- Szia Becky.
Wren lépett be az ajtón, egy orvosi mappával a kezében.
- Szia, mikor mehetek haza?
- Épp erről akarok veled beszélni. Ülj le kérlek!
Szavai kétségbe ejtettek. Mégis valami gond lehet, ami miatt nem mehetek haza?
- Az ultrahanghon észrevettünk egy picike eltérést. A baba szívhangja nem mindig normális. Van amikor többet ver, van amikor kevesebbet. Hetente vissza kellene jönnöd, hogy megnézhessük, hogy minden rendben van-e. írok fel egy gyógyszert, amit majd szedned kell, oké? Szigorúan, minden nap két szemet. Se többet, se kevesebbet, mert az árthat a picinek.
Egy részben megnyugodtam, hogy nem nagyobb a baj, viszont aggódtam is, hogy minden rendben legyen.
- Jól van - válaszoltam. - Mindent be fogok tartani.
- Örülök, hogy ezt mondod. Ja, és még valami. Az eddiginél is kevesebb stressz. Ne idegeskedj semmin. Az elkövetkezendő hónapokat töltsd otthon, és pihenj.
- Nem lehetne megoldani, hogy kijárhassam az iskolát?
- Jaj Becky, épp most mondtam el, hogy pihenned kell. Szerintem fordulj magántanárhoz. Rendben?
Igazából nem nagyon tetszett az ötlet, és tudtam, hogy anyunak sem fog, de nem akartam Wrennek azt mondani, hogy "De igen,akkor is megyek!", hisz ő az orvos, ő tudja mi a jó nekem.
- Van még valami? Ha nincs, akkor pakolnék. Mikor hozod a zárójelentésem?
- Egy órán belül itt lesz, ígérem.
- Remek.
Rámosolyogtam. Igazából ez a pár nap Jason nélkül rádöbbentett, hogy nekem szükségem van rá. Mindig mellettem volt, segítette, és valljuk be, tudom, hogy szeret engem,és ő is tudja, hogy mennyire fontos számomra, hogy az enyém legyen. Remélem még nincs veszve semmi, és van remény kettőnk számára.
***
Wren az előbb adta oda a zárójelentésem, anyuval jelenleg Jasonre várunk, azt mondta, mindjárt itt lesz értünk autóval.
- Kérsz valamit a büféből kincsem?
- Nem anyu, köszönöm, vigyázok az alakomra.
- Ez még viccnek is rossz.
Nevettünk. Rég volt, hogy anyuval valamin közösen tudtunk nevetni.
- Na és, mi lesz veled és Jasonnel?
- Anyu, olyat ne kérdezz, amire még én sem tudom a választ. Tudod, hogy nagyon fájt amit tett. nem tudom, hogy valaha el tudom-e felejteni neki.
- Figyelj, édesem. Tudod, hogy nekem is volt az életemben egy ilyen pont. Most nem akarom részletezni. De megbánta. Jason ugyanúgy megbánta, ahogy annak idején apád. Akarat kell, akarnod kell, hogy helyrejöjjön minden, és hidd el, úgy is lesz.
Jól esett a vigasztalás, azt, hogy tudom nem vagyok egyedül ebben a helyzetben.
- De hol van már?
Körülbelül egy órája ülünk a korom kórházi folyosón, Jasont várva. Amikor legutóbb beszéltünk, az ötven perce volt, akkor azt mondta, hogy negyed óra és itt van.
- Emlegetett szamár - pattant fel anyu a székből, és megölelte Jasont.
- Ne haragudjatok, hogy késtem. Becky,mi újság, hogy vagytok?
- Jól - mondtam - bár kicsit fáradtan.
- Hazaérsz és pihensz egy nagyot - javasolta Jason.
A folyosóról elindultunk a kijárat felé.
- Miért késtől ennyit? - kérdezte anyu.
- Valami olyasmit mondtak, hogy egy nőt holtan találtak az erdőben, és a nyomozás miatt le van zárva a főút, a mellékutcákon pedig kilométeres autósorok állnak.
Megfagyott bennem a vér.Lehet, hogy az a nő a halott, aki tegnap este segítségért kiáltott, de mi sem segítettünk?
- Azt nem tudod véletlenül, hogy ez mikor történt:? - kérdezte ijedten.
- A testet csak ma reggel találták meg, de a gyilkosság tegnap este történt. Miért kérdezed?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése