Remélem tetszeni fog Nektek,és ugyanilyen aktívak maradtok. Szívesen fogadom a leveleiteket,ha van ötletetek,hogy hogy folytatódjon a blog. Puszilok Mindenkit,és jó olvasást! :)
Rosewood - Rosewoodi Kórház; 18:30 perc
Nem tudok még pihenni sem,csak azon a furcsa,ismeretlen helyről előkerült cetlin jár az eszem. Pontosabban a feliraton. Az eső,még mindig esik,kopogása az ablakon megzavarja a gondolataim. Egyáltalán azt sem értem,hogy anyu hová lett,és Natalie honnan tudta meg,hogy itt vagyok. Vagy esetleg ő volt,aki a fiókba tette a papírt? Nem,ez túl összefüggéstelen volna. Miért fenyegetne meg,és maradna itt? Nem stimmel.
Sajnos a nyár is már a végéhez közeledik,erre mutat az időjárás is,és ez szomorúvá tesz. Nem akarom,hogy vége legyen ennek a szerelmes nyárnak. Hiszen most ismertem,és szerettem meg Jasont,és szeretnék újra vele lenni. Már nagyon hiányzik.
- Szia kicsim - szólt anyu,miközben bejött a szobába,és becsukta maga után az ajtót.
Láttam rajta,hogy megázott,a kabátja,és a haja is egyaránt vizes volt.
- De jó,hogy visszajöttél - mondtam,és nyújtottam a karjaim,ölelésre várva.
- Délelőtt hívott az ügyvéd ,be kellett mennem hozzá. Újabb rossz hírei voltak. Azt hiszem,hozzá kell szoknunk a gondolathoz,hogy apád az elkövetkezendő öt évet börtönben tölti.
Nem hittem a fülemnek. Én mindig hittem,és reménykedtem,hogy nem ő tette,nekem mindig ő volt a mintaapa,és a példakép,erre tessék - lesittelik.
- Tudom,hogy nagyon nehéz most neked,hisz Jason is magadra hagyott,de tudd,hogy én mindig itt vagyok neked - mondta anyu,majd megszorította a kezem.
- Hát persze,hogy tudom - válaszoltam,és mosolyt erőltettem az arcomra.
Briming - DiLauretis nyaraló; 20:00 perc
Jason szemszöge:
Hiányzik. Nagyon. Már-már olyan érzésem van,mintha elveszítettem volna a szívem egyik felét. Mikor otthagytam,mintha a lelkemből egy darabot tépett volna ki. Amikor elmondta,hogy megcsókolta őt Mike,azt hittem,hogy vége mindennek. A szerelemnek,amit még eddig sohasem éreztem így,mélyen,tiszta szívemből. Az érzéseim valósak. Teljesen őszinték. Az utolsó csókját még most is érzem,az utolsó szava még a fülemben cseng. Szeretem. Nagyon szeretem. Holnap visszautazom Rosewoodba.
Rosewood - Rosewoodi Kórház; 20:14 perc
- Üdvözlöm!
Az ajtót a fehér ruhás,kellemes megjelenésű orvos nyitotta ki.
- Hoztam Önnek egy jó hírt,vagyis már most pakolhat,és mehet haza.
- Komolyan mondja? - kérdeztem,miközben felcsillant a szemem.
- Maga szerint viccelek? Pakoljon már,várja az otthona! A leleteivel minden a legnagyobb rendben,de azért még pár napig pihenjen,és kérem,vigyázzon magára!
- Köszönöm - mondtam,és felültem az ágyban.
- Köszönöm - mondtam,és felültem az ágyban.
- És ne feledje,egy hét múlva kontrollvizsgálat,hogy biztosak lehessünk benne,hogy nem maradt semmilyen szövődménye a gázmérgezésnek.
Azért kicsit meglep,hogy ilyen hamar hazaengednek,de azért nagyon boldog vagyok. Kezet ráztunk az orvossal,és miután kiment a kórteremből,azonnal a telefonomhoz nyúltam,majd anyu nevét kiválasztva a hívólistából a fülemhez tettem a telefonom.
Július 27. - Rosewood - Hill ház; 08:57 perc
.jpg)
A reggeli forró kávé illata újra elém varázsolta a meghitt otthon környezetét,és kellemes hangulatot teremtett a szobámban. Fekszem az ágyban,és gondolkozom. Jason jár az eszembe. Annyira hiányzik.
Szinte mintha egymás gondolataiban olvasnánk,nemsokkal később kopogtatást hallottam az ajtón. Ő volt az. Felugrottam ,és a nyakába ugrottam. Az illata rögtön felidézett bennem minden egyes együtt töltött pillanatot.
- Nagyon hiányoztál - súgta a fülembe,és szorosan magához szorított.
Megcsókolt. A legédesebb csók volt az egész világon.
- Szeretlek - mondtam,és újra hozzá simultam - Ne haragudj rám,kérlek!
Nem mondott semmit,de én érzetem,hogy mindent megbocsájtott nekem.
Leültünk a fal mellett lévő ülőre,és megkérdezte,hogy miként telt ez a pár nap. Elmeséltem neki mindent. Tátott szájjal hallgatott.
Ezerszer bocsánatot kért,amiért nem volt mellettem,én pedig ugyanúgy ezerszer elmondtam,hogy én vagyok az,aki bocsánatkéréssel tartozik.
- Gyertek reggelizni - szólt be anyu az ajtón.
Lassan eleresztettük egymást,és lemásztunk a lépcsőn,az ebédlőbe.
- Örülök Jason,hogy újra köztünk vagy. Ugye ma itt alszol?
- Szeretnék,persze ha csak nem zavarom magát.
- Dehogy zavarsz - mondta,majd letette a melegszendvicseket az asztal közepére.
Nagyon finom illata volt.
- Képzeljétek,egy nő meglátogatott ,tudod Jason,az a vörös hajú nő,akinél jártunk.
- Tényleg? De hát honnan tudta,hogy ott vagy? - kérdezte.
Anyu mélyen hallgatott,és ez rögtön feltűnt.
- Te nem tudod ki lehet az? - néztem rá kérdően.
- Hogy hívják?
- Natalie.
Megállt ,majd elgondolkozott. Maga elé nézett. Már láttam rajta,hogy tud valamit.
- Ki az anyu?
- Nem tudom.
- Ne hazudj ,kérlek! - mondtam.
Körülbelül öt percnyi néma csend után újra megszólalt. Mindent letett a kezéből.
- Ez az,amiről még soha nem beszéltünk neked apáddal. Körülbelül huszonnégy évvel ezelőtt,mikor még csak pár éve voltunk házasok,volt egy időszak,hogy nem közeledett felém. Kiderült,hogy szeretője van. Én összeomlottam.
- Ezt nem tudtam ,ne haragudj anyu!
Nem tudtam mást mondani. Gondolkoztam,az előbb hallottakon,majd bekattant,amit mondott.
- Tehát akkor Natalie...
Kérdően tekintettem magam elé.
- Igen,amire gondolsz. Natalie a ... féltestvéred.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése